A luxus ott kezdődik, ahol a szükséglet véget ér
Nem? De bizony! A minap olvastam ezt a gondolatot egy rövid posztban, és kicsit filóztam rajta, mert ez a szemlélet kellene, hogy uralkodjon az egészséges közgondolkodásban.
olvass továbbNem? De bizony! A minap olvastam ezt a gondolatot egy rövid posztban, és kicsit filóztam rajta, mert ez a szemlélet kellene, hogy uralkodjon az egészséges közgondolkodásban.
olvass továbbSokan az idő múlásával kiüresedést éreznek, magányt és végtelen unalmat az évek múlásával. Szomorúan legyintve állapítják meg, „már nem működik a kémia”, kifelé fordulnak a kapcsolatból, új tűz, új bizsergés után kutatnak.
olvass továbbBár kétség sem fér hozzá, olykor úgy éreztem anyám mit sem tudhat az én problémáimról, mégis az idő elteltével nagyon is igaz volt minden egyes mondata, melyet hozzám intézett. Egy bölcs asszony volt, és be kell látni, vannak olyan életleckék, melyeket csak tőle tanulhattam meg és melyek mindenki számára tanulsággal szolgálhatnak.
olvass továbbNem nehéz fejben megérteni azt, hogy minél több esély adsz a nem megfelelő ember számára, annál nagyobb az esélye annak is, hogy megsebzi a lelkedet. Ezt azonban nem mindig tudjuk a szívünkkel is megérteni.
olvass továbbA nárcisztikus személyiségzavarral küzdő emberekkel nagyon nehéz kapcsolatban élni, ennél talán csak az adott helyzetből menekülni nehezebb. Egyrészt nagyon sokáig tart, mire felismerjük, hogy nem a mi hibánk mindaz, ami az adott szituációban történik, másrészt viszont még nagyon hosszú ideig eltarthat a gyógyulásunk, miután képesek vagyunk kimondani, hogy vége.
olvass továbbNem hibáztatom magam az érzéseim miatt. Miért is tenném. Így is egyel többször volt olyan időszak az életemben, amikor nem engedtem meg magamnak, hogy megéljem a nehezebb perceket. Elnyomtam magamban és azt gondoltam úgy könnyebb lesz. Hát nem lett...
olvass továbbGyakran hajlamosak vagyunk egyből sajnálattal nézni a másikra, ha megtudjuk, hogy szingli, pedig könnyen lehet, hogy éppen így, egyedülállóként érzi jól magát. Egy párkapcsolat nagyon sok munkát, és folyamatos kompromisszumokat igényel, így szükséges lehet rá felkészíteni a lelkünket és a hozzáállásunkat
olvass továbbA csapból is az folyik, hogyan fogadd el önmagad. Az önszeretet fontossága valóban kulcs a boldog élethez. De mi van a belső bizonytalanságainkkal?
olvass továbbOlyan sokat szoktunk arról beszélni manapság, hogy milyen hatással van ránk, ha egy mérgező kapcsolatban ragadunk, azonban arról már sokkal kevesebbszer ejtünk szót, hogy milyen sérüléseket hordozunk magunkban egész életünkön keresztül, ha a szüleink teremtették meg ezt a mérgező légkört. Pedig ez legalább annyi, ha nem több fájdalmat okozhat, amelyek valóban befolyásolhatják az egész életünk kimenetelét.
olvass továbbSzorongás. Egy fojtogató érzés, ami sok embert kerít hatalmába bizonyos helyzetekben. Azonban vannak, akiknek a mindennapjaik szerves részét képezi ez az ördögi kör. Néhány dolog pont emiatt érthetetlenek azok számára, akik nem ismerik ezt az érzést. Így most megnézünk olyan példákat, melyeket valóban csak egy szorongásos ember tesz.
olvass továbbEgész eddigi életemben küzdöttem. Már a születésemkor inkubátorok bántó fényeibe pislogva, oxigénért zihálva harcoltam az életemért, és anyám simító, szerető keze ciróka terápiával ösztönzött az életre. Érzékenységem eltaszít másokat, bonyolult vagyok, és nehéz engem szeretni. Régebben sokan kopogtatás nélkül bejöhettek hozzám, úgy gyűjtöttem az embereket, hogy nem szelektáltam őket, mint a szemetet.
olvass továbbA férfi ösztönszinten egy szexuális lény, sokkal erősebb megélést igényel, mint a nő. Ami persze nem igaz, mégis igaznak látszik!
olvass továbbAz emberi természet és gondolkodás hihetetlenül izgalmas, ráadásul minden ember különleges, és mindenkiből csak egy van. Éppen ezért annyira sok érdekes dologra ébredhetünk rá nap, mint nap, amikor interakcióba kerülünk másokkal. Nagyon izgalmas figyelni, és próbálni megérteni a másikat. A pszichológia pont ebben van a segítségünkre. Következzen 6 izgalmas pszichológiai trükk, amit te is biztosan ki akarsz majd próbálni!
olvass továbbA szívfájdalom elpusztít. Egy kis időre biztosan. Aztán idővel meggyógyulsz és túléled, de ez nem számít, egyelőre borzasztóan fáj. Amikor ebben a lelkiállapotban stagnálsz, akkor a hátad közepére sem kívánod a fenti mondatokat. Mások próbálják sulykolni beléd, de tényleg erre van ilyenkor szükségünk?
olvass továbbA nyugat-európai emberek többsége mélyalvásban tölti az életét. Felkel reggel, felvesz egyet a szekrényében tárolt régi "lábbelik" közül, majd útnak indul és végig csinálja az egész napját úgy, hogy fogalma sincs, mi értelme volt egyáltalán ennek az egésznek. Mert a legtöbben nem a saját életüket élik. Pusztán ismétlik azokat a működésmódokat, amiket a szüleiktől, hozzájuk közelálló személyektől gyerekkorukban láttak. Ám azok a dolgok, amik gyermekkorunkban túlélésünket segítették, ma már boldogságunk útjában állnak. De melyek ezek a régi cipők pontosan? És hogyan léphetünk ki belőlük?
olvass továbbAz afrodiziákumokat néha titokzatosság és kíváncsiság övezi, de annyi biztos, hogy az emberek elsősorban szexuális vágyaik serkentésére használják őket. Fontos azonban különbséget tenni az ezzel kapcsolatos tévhitek és potenciális veszélyek között.
olvass továbbMindenki fél valamitől. Ki a pókoktól, ki a sötétségtől, más a zuhanástól, megint más a saját árnyékától. Halandó emberek lévén talán a legtöbben mégis inkább az elmúlástól félünk. És jó néhányan attól is, ami előtte van: az öregedéstől.
olvass továbbHadd kérdezzek először is valamit. Randevúznál-e egy olyan férfival, aki egyszerre több nővel találkozgat, és emellett még valódi macsónak is tartja magát? Nos, ha igennel válaszoltál erre a kérdésre, van egy rossz hírem, amit tudnod kell. Rossz emberbe szerettél bele.
olvass továbbMielőtt jobban beleástam volna magam a témába, már hallottam róla, hogy az Asperger-szindróma az autizmus egyik válfaja, de nem is sejtettem, hogy valójában az esetek 30-50%-a diagnosztizálatlan marad. Az Asperger-szindrómások felismerése a legkevésbé sem könnyű feladat. Mi összegyűjtöttük azokat a magasan fejlett és korlátozott területeket, melyeket górcső alá véve könnyebben megérthetjük és segíthetjük a környezetünkben élő AS gyanús személyeket.
olvass továbbAz újrakezdés sosem egyszerű: akkor sem, ha belehajszolnak, sőt abban az esetben sem, ha mi magunk látunk hozzá. Ehhez ugyanis majdnem minden hidat fel kell égetnünk magunk mögött, és elkezdeni valamit teljesen elölről. Márpedig ez azt jelenti, hogy ismét számtalan lehetőségünk lesz nehézségekbe és akadályokba ütközni, azonban azért kell dolgoznunk, hogy összességében sokkal jobb helyzetbe kerüljünk, mint amiből elmenekültünk.
olvass tovább